A LevelUP Health & Life Sciences Accelerator elnevezésű mentorprogramot olyan korai fázisban lévő vállalkozásoknak (elsősorban startupoknak) találták ki, amelyek az egészségügy és az élettudomány területén kínálnak innovatív szolgáltatásokat vagy termékeket. A program célja ezeknek a cégeknek és vállalkozásoknak a „felfuttatása”, fejlődésük elősegítése és felgyorsítása. A programot a romániai Észak-Nyugati Fejlesztési Ügynökség (ADR Nord-Vest) innovációért és befektetés-ösztönzésért felelős osztálya (INNO) hirdette meg, kizárólag olyan startup vállalkozások számára, amelyek tevékenységüket Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár vagy Szilágy megyében végzik.
A részvétel fontos feltétele, hogy a jelentkező vállalkozások legfeljebb 5 évesek lehetnek, és olyan modern, innovatív technológiát vagy termékeket kell létrehozniuk, amelyek megoldást kínálnak valamely, az egészségügy és az élettudomány területén felmerülő problémára. A mentorprogram segítséget kínál a vállalkozási tevékenységhez szükséges hivatalos papírmunkák beszerzésében és az ehhez szükséges ügyintézés lebonyolításában. Ezen felül a LevelUP Health & Life Sciences Accelerator segítséget nyújt még az adott termékek, technológiák vagy szolgáltatások engedélyeztetésében, forgalmazásában, promóciójában, illetve az ehhez szükséges pénzügyi források feltérképezésében is.
A program fénypontja a Demo Day, ahol a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy az ügyben érdekelt befektetőkkel és szakértőkkel tárgyaljanak. A program minden résztvevő csapat vagy vállalkozás számára 8000 euró értékű szolgáltatást biztosít, nem számolva a szakértőkkel folytatott interakciókból eredő közvetlen és közvetett profitokkal.
A program összesen hat hónapig tart majd, ahol a startupok delegált résztvevői tíz megbeszélésen vehetnek részt, személyesen Kolozsváron, de akár online is. A mentorprogram egy gazdasági gyorstalpalóval másnéven „bootcamp”-pel kezdődik, ahol egy rövid, intenzív tanterv keretében sajátíthatják el a résztvevők a vállalkozási tevékenység alapjait. Az alkalmakon továbbá lesz lehetőség szakemberekkel való egyéni konzultációra, amelynek keretén belül kialakítják az adott vállalkozás személyre szabott ütemtervét.
A megbeszélések végén továbbá alkalom nyílik majd különböző interaktív tréningeken (workshopokon) is részt venni, amelyek során olyan fontos, üzleti szempontból releváns tudásra tehetnek szert a résztvevők, mint például az orvostechnikai eszközök akkreditációinak megszerzése vagy stratégiai partnerségek és hálózatok kiépítése, beleértve állami és magánfinanszírozás megszerzését is.