Bemutatták az Európai Bizottság szakértőjének Bosznia-Hercegovinában a Tech4Green-projektet. Az új tudományos és kutatási központ a tervek szerint biztosítja majd a tudományos és üzleti közösség fejlődéséhez szükséges feltételeket.
Jasmin Ademović, a városi tanács elnöke nemrégiben Szarajevóban fogadta Bernhard Fabianeket az Európai Bizottságtól, a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság vezető szakértőjét.
Ademović bemutatta a Tech4Green projektet, amely keretén belül egy tudományos és kutatási központ épül, és amely Szarajevó és Bosznia-Hercegovina számára biztosítja a tudományos és üzleti közösség fejlődéséhez szükséges összes feltételt, a lehető legmodernebb tudományos, kutatási és műszaki infrastruktúrával.
A szakértő különösen a nagy teljesítményű számítógépek, az úgynevezett szuperszámítógépek elhelyezésének terve iránt érdeklődött, amely mindkét fél véleménye szerint jelentős támogatást biztosít majd a közösség fejlődéséhez.
A megbeszélésen szó esett a projekt továbbfejlesztéséről is, és megvitatták, hogy az Európai Unió hogyan segíthetne még a projekt megvalósításában.