Törökország célja, hogy a világ egyik vezető szereplője legyen az elektromos járművek és akkumulátorok gyártása terén. 2023 első tíz hónapjában közel 49 ezer elektromos járművet adtak el Törökországban, amely kiugróan magas, 890 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
Célunk, hogy gyorsan fejlődő elektromos járműpiacunk legyen
– fejtette ki nemrégiben többek között Törökország elnöke, továbbá idézte azt az adatot is, hogy az ország öt év alatt a 15. helyről a 13. helyre emelkedett a globális autógyártás terén.
Eltökélt szándékuk az is, hogy legkésőbb 2030-ra Európa akkumulátorgyártó bázisává váljanak.
2023 első tíz hónapjában közel 49 ezer elektromos járművet adtak el Törökországban, amely kiugróan magas, 890 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A január-októberi időszakban az elektromos járművek a piac összes eladásának 6,5 százalékát tették ki.