2021. június 28. és július 2. között került megrendezésre a 2021-es Külgazdasági Értekezlet a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében a Budapest Kongresszusi Központban.
Az öt napos eseményen Dr. Szabó Kristóf, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója is előadást tartott. Az értekezlet keretében a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közreműködésével június 30. és július 2. között 20 perces B2B találkozókon volt lehetősége a kis-és középvállalkozásoknak a külföldi országok piacát és az exportlehetőségeiket jól ismerő, magyar külgazdasági diplomatákkal való kapcsolatfelvételre. A három nap során a B2B platformra 459 cég és 125 külgazdasági attasé regisztrált és összesen 2 637 tárgyalás került befoglalásra.
A Külgazdasági Értekezlet keretében került sor a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Startup Campus Hungary és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közösen életre hívott SportTech Hungary Program hivatalos zárórendezvényére 2021. július 2-án, pénteken.
Az eseményen nyitóbeszédet mondott a projekt szponzora, Vincze Ottó miniszteri megbízott, majd a programhoz készült imázsvideó is bemutatásra került. A videó bemutatását követően Kovács Ágnes olimpiai bajnok, a SportTech Hungary program egyik mentora tartotta meg beszédét, akit Vilhelm Gábor, a Heartbit vállalat képviselője követett. Végül Gyurta Dániel olimpia bajnok, külügyminiszteri főtanácsadó beszéde zárta a programot.
A zárórendezvény során a projekt keretében mentorált nyolc sporttechnológiai cégnek lehetősége volt a külgazdasági attasékkal való egyeztetésre.