A SANAA elnevezésű japán építészeti iroda alapítói az Oszakai Világkiállításon ismertették az Új Nemzeti Galéria koncepcióját.
Javában zajlik a 2025-ös Oszakai Világkiállítás, a legnagyobb presztízsű nemzetközi események egyike, amelyen a részt vevő országok lehetőséget kapnak a legújabb technológiai, tudományos és kulturális eredményeik ismertetésére, és egyúttal nemzetközi ismertségük erősítésére.
Ezen tematika mentén került bemutatásra a Magyar Pavilonban – a japán SANAA építőiroda tervei alapján készülő – az Új Nemzeti Galéria tervezete – olvasható a Magyar Építők témában megjelent írásában.
Az egykori Petőfi Csarnok helyén felépülő új múzeumépületben a tervek szerint a magyar és egyetemes képzőművészet egyedülálló alkotásai lesznek majd megtekinthetőek, a XIX. századtól egészen napjainkig.
Ahogyan azt cikkünk elején olvashatták, az Új Nemzeti Galéria épületének megtervezésére kiírt pályázatot a SANAA nyerte el. Az igen nagy nemzetközi elismerésnek örvendő cég munkásságát 2010-ben a szakma legnívósabb kitüntetésével, a Pritzker-díjjal jutalmazták. Letisztult, minimalista stílusuk, a fényekkel való érzéki bánásmódjuk, illetve a harmónia iránti elkötelezettségük a világ minden táján népszerűséget hozott számukra. Olyan ikonikus épületeket köthetőek a SANAA névhez, mint a Kanazawai 21. Századi Kortárs Művészeti Múzeum, a New York-i Új Kortárs Művészeti Múzeum, a svájci Rolex Learning Center Lausanne-ban, vagy a Louvre-Lens Múzeum Franciaországban.
Az Új Nemzeti Galéria építése kapcsán Kazuyo Sejima, a vállalat társalapítója elmondta: az épület tervezésekor az volt a céljuk, hogy érzékeltetni tudják a látogatók számára a természet, a művészet és az építészet harmonikus kapcsolatát.
Kollégája, Ryue Nishizawa hozzátette, hogy Budapest gazdag történelmi öröksége és a Városliget természeti környezete nemcsak inspirációként szolgált, hanem komoly felelősséggel is járt a tervezés során.