Rekordot ért el tavaly a szlovák-magyar kétoldalú kereskedelem. A két ország közötti áruforgalom volumene az elmúlt 20 évben néhány kivételtől eltekintve szinte minden évben növekedett.
Érdemben a koronavírus sem tudta megtörni a pozitív trendet, 2021-ben pedig éves alapon 30 százalékkal bővült a hazánk és a szomszédos ország közötti kereskedelem volumene, amely így 4694,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyarországra érkező szlovák import értéke 2490 milliárd forint volt, míg a Szlovákiába irányuló magyar export 2204,9 milliárd forinton alakult. Mindez azt jelenti, hogy a tavalyi évben 285,1 milliárd forint passzívumot mutatott hazánk számára a két ország közötti külkereskedelem mérlege.
Érdemes kiemelni, hogy az elmúlt években ez a mérleg jellemzően pozitív volt Magyarország szempontjából, valamint a Szlovákiába irányuló magyar export a tavalyi évben is jelentősen, az előző évhez viszonyítva több, mint 11 százalékkal tudott növekedni. A Szlovákia irányába tapasztalható külkereskedelmi deficitnek tehát nem a magyar export visszaesése, hanem a hazánkba érkező szlovák import jelentős, 52 százalékot meghaladó bővülése volt az oka.
Utóbbi megugrása elsősorban annak köszönhető, hogy a Magyarországra irányuló szlovák elektromos áram szállítás nagyságrendileg négy – négy és félszeresére nőtt 2021-ben az előző évhez képest. Mivel ez a növekmény több mint 500 milliárd forintot tesz ki, így a kétoldalú kereskedelemből származó 285,1 milliárd forintos magyar deficit gyakorlatilag teljes egészében ennek tudható be. Fontos megjegyezni, hogy az áramimport ilyen jelentős bővülését önmagában nem magyarázza a bázishatás. Habár 2020-ban az alacsony magyarországi fogyasztás következtében a korábbi évek volumenének alig több, mint felét tette ki a szlovák elektromos áram import, a 2021-es érték már a 2019-esnek is több mint a két és félszerese volt. A növekedés egyik oka vélhetően a nagyarányú hazai fogyasztás bővülés, valamint a magyar áramellátáson belül az importhányad megugrása.
Mindent összevetve a hazánkba importáló országok közül a szlovák behozatal részesedése a negyedik legnagyobb (5,9 százalék) a teljes magyar importon belül. A teljes szlovák export 7,3 százaléka irányul hazánkba, így Magyarország Szlovákia negyedik legfontosabb export célországa.
Ezen túl nem szabad megfeledkezni róla, hogy a Szlovákiába irányuló magyar export is jelentősen nőni tudott. Magyarországról jellemzően magas hozzáadott értékű termékeket visznek ki a legkisebb V4 tagállamba. A magyar export legnagyobb részét a különböző elektronikai berendezések, többek közt háztartási gépek, szórakoztató elektronikai eszközök, ipari elektronikai berendezések, illetve elektronikai alkatrészek teszik ki. Ezek együttes értéke 2022. december 6-i forint árfolyamon számolva meghaladja a 660 milliárd forintot. Rendkívül jelentős Szlovákia felé a magyar jármű export is, melynek túlnyomó részét a járműalkatrész kivitel teszi ki. Ez utóbbi tétel elsősorban a szlovákiai autógyárak magyarországi beszállítóinak köszönhetően ilyen jelentős. Mindemellett számottevő a különböző személyszállító járművek kivitele is. Összességében hazánk negyedik legfontosabb exportcélpontja Szlovákia, 2021-ben a teljes magyar exportnak az 5,9 százaléka irányult ebbe a szomszédos országba. Az oda érkező magyar áru Szlovákia teljes importjából jelentős részt, 4 százalékot tett ki tavaly. Ezzel hazánk a nyolcadik legfontosabb importőr az országban.