Törökország 2023-ban közel 1,86 milliárd dollárt keresett a mogyoróexportból. Az országot a világ legnagyobb mogyoróexportőreként tartják számon.
Törökország 2023-ban 1,86 milliárd dollárt keresett a mogyoró (bokormogyoró) exportjából – jelentette be a közelmúltban egy regionális szakszervezet.
Az ország tavaly 283 519 tonna mogyorót exportált, ez éves szinten 9,29 százalékos csökkenést jelent. Értékben ugyanakkor az ország mogyoróexportja 6,62 százalékkal, 1,86 milliárd dollárra nőtt 2023-ban éves szinten. Fontos kiemelni, hogy az export amerikai dollárban kifejezett értéke azért növekedhetett a kivitel csökkenő mennyisége mellett, mert az exportra szánt mogyoró fajlagos ára is emelkedett, utóbbi pedig elsősorban a törökországi gazdálkodók termelési költségeinek emelkedésével, valamint a kisebb 2023-as termésmennyiséggel magyarázható.
A kivitel 121 országba irányult. Kiemelendő, hogy Törökország a világ legnagyobb mogyoróexportőre, mi több a török mogyoró termelés volumene önmagában felülmúlja az összes többi mogyorótermelő ország kibocsátását együttvéve. (A globális mogyorópiac legnagyobb importőre pedig Németország, valamint a törökországi mogyoró legfőbb célpiacának is a közép-európai gazdasági nagyhatalom tekinthető.)
A török agráriumon belül a mogyorótermesztés rendkívül fontos alágaztanak számít. Jól jelzi ezt, hogy Törökországban összesen 550-600 ezer hektáron termelnek mogyorót, közvetve és közvetlenül pedig összesen 4 millió ember munkája kapcsolódik valamilyen módon a mogyoróágazathoz. Az ágazat jövedelmezőségén sokat javított, hogy míg a XX. század nagy részében nyersen, feldolgozatlanul exportálták a mogyorót, addig az elmúlt évtizedekben jelentős feldolgozóipari kapacitás is kiépült az Ázsia és Európa határán fekvő országban. Így jelenleg mintegy 180 darab 1 millió 800 ezer tonna éves belső kapacitású zúzóüzem és 40 darab, összesen 350 ezer tonna kapacitású feldolgozó üzem működik Törökországban.