Az Export.hu cikksorozatot indított a 2025-ös oszakai világkiállítás apropóján. Eddigi írásainkban áttekintettük a világkiállítások másfél évszázados történetét és számba vettük a Japán által eddig rendezett expókat. Ezúttal Magyarország világkiállításokon való részvételének, a világkiállítások hazánk történelmében betöltött szerepének jártunk utána.
Büszkén mondhatjuk, hogy hazánk iparosmesterei, vállalkozói, innovátorai már a kezdetek kezdetétől képviselték Magyarországot, a tisztes magyar ipart a világkiállításokon. Jóllehet azonban, hogy a világkiállítások hajnalán a történelem viharjainak következtében Magyarország, mint önálló nemzet még nem jelenhetett meg az expókon.
A Polgári Szemle részletes írásának segítségével visszatekintve a múltba láthatjuk, hogy az első világkiállítás Londonban a híres Kristálypalotában 1851-ben épphogy 2 évvel a világosi fegyverletételt követően került megrendezésre.
A Bach-korszakban hazánk függetlensége erős csorbát szenvedett, Magyarország közjogilag pusztán egy tartománya volt a Bécsből igazgatott birodalomnak. Ebből fakadóan mint állam nem lehettünk jelen az első világkiállításon. Magyar iparosok és vállalkozók azonban önállóan, mindenféle állami támogatás nélkül, saját pénzből többen eljutottak Londonba a Hyde Parkba, köztük az épp szárnyát bontogató – azóta ikonikus magyar márkává fejlődött – Herendi Porcelánmanufaktúra is megjelent alapítója, Fischer Mór kitartásának köszönhetően.
Érdekesség, hogy egy szintén jellegzetes magyar textilipari termék, az akkoriban a nemzeti öntudatot jelképező cifraszűr is ott debütált a nagyvilág előtt, köszönhetően Malatinszky Imre miskolci szűrszabónak, aki díszérmet nyert a magyar ruhaneművel.
Ebben a korszakban, az abszolutizmus nehéz éveiben egyfajta kitörési pont volt hazánk számára a világkiállítás a nagyvilág felé. Nem véletlenül számos honfitársunk komoly energiát fordított az expókon való megjelenésre. Az 1855-ös párizsi tárlaton így szintén megjelentek a magyar iparcikkek, termények, azonban önálló nemzeti színekben továbbra sem képviselhettük magunkat, csupán Ausztria részeként vehettünk részt az eseményen.
Az első alkalom az 1862-es londoni expó kapcsán volt, amikor felmerült egy osztrákoktól független magyar tárlat felállítása. Ez sajnos Bécs nyomására meghiúsult, azonban fontos áttörésként könyvelhető el, hogy „nyers termékek” bemutatására két termet is kapott a magyarság, ahol már nemzeti jelképeink is megjelenhettek, azonban több magyar kiállítási tárgy továbbra is jelzés nélkül Ausztria termeibe került.
Változást az 1867-es kiegyezés hozott. Ezt követően Magyarország már nem tartományként, hanem egy államszövetség részeként vehetett részt az expókon, mi több, ezt követően már a magyar történelmet bemutató tárlat létrehozására is lehetőség nyílt.
A kiegyezést követő boldog békeidők hazánk számára a gazdasági fellendülés korszaka volt. Épp ezért ebben az időszakban számos olyan magyar szakember, iparművész, iparos fordult meg a világkiállításokon, akiknek emlékét máig őrizzük. Példaként érdemes megemlíteni, hogy 1871-től közülük jópáran a nemzetközi zsűrikbe is bekerültek. Így hazánkat képviselte ebben a formában Zsigmondy Vilmos, Falk Miksa, Steindl Imre, Ybl Miklós, Zsolnay Vilmos, Pulszky Ferenc, Rómer Flóris és Kühne Ede is.
A világkiállítások korszakban betöltött jelentőségét emellett az is példázza, milyen intenzíven foglalkozott vele a magyar sajtó, így például a különös fontosságú 1873-as bécsi expóról minden héten különszámot jelentetett meg a Jókai Mór szerkesztésében megjelenő Vasárnapi Újság.
A magyar részvétel ezt követően évtizedeken át töretlen volt, a XX. század zivataros évtizedei azonban ismét változást hoztak hazánk expókon való megjelenésében. Az I. világháború végén az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, így Magyarország immár értelemszerűen önálló országként képviselte magát. A történelmi nehézségek ellenére azonban az igen jelentősnek számító 1926-os philadelphiai expón hazánk is megjelent egy budapesti idegenforgalmi bemutatóval, valamint egy iparművészeti és háziipari tárlattal.
A két világháború közötti időszakban bár hazánk a legtöbb nagy kiállításon részt vett, voltak események, amelyekről le kellett mondanunk. Ilyen volt az addig az Egyesült Államokban rendezett legjelentősebb 1939-1940-es new york-i expó is, amelyen anyagi okokból nem tudtunk részt venni, hasonló okokból lemaradtunk az 1933-as chicago-i kiállításról is.
A II. világháború után ismét szünet következett. Az első nagy univerzális világkiállítást a világégést követően 1958-ban Brüsszelben szervezték. Ezen az expón pedig Magyarország is részt vett, ezzel nyitva valamelyest a nyugati világ felé. A magyar pavilonban elsősorban tudományos és kulturális programmal jelent meg hazánk, ez utóbbi pedig azt a célt szolgálta, hogy az 1956-os forradalmat követően egy békés ország képét mutassák a nagyvilág felé.
Az 1958-as brüsszeli megjelenést követő évtizedekben Magyarország távol maradt az expóktól, így az 1962-es seattle-i, az 1964-es new york-i, az 1967-es montreal-i és az 1970-es oszakai kiállítás is magyar részvétel nélkül zajlott, éppúgy, ahogy a ’70-es évek expói is. Mindennek elsősorban anyagi okai voltak.
Végül a ’80-as években a kisebb, alacsonyabb költségvetésű kiállításokra ismét visszatért hazánk, az 1958-as brüsszelit követő első nagy világkiállításon való részvételre pedig a rendszerváltást követően került sor 1992-ben Sevillában, ahová Makovecz Imre egy dombszerű alaptestet átütő templomtorony sorozatból álló, organikus szemléletű pavilont tervezett.
Az 1990 utáni időszakban Magyarország ismét aktív résztvevője lett a világkiállításoknak. Ott voltunk 1993-ban Dél-Koreában, 1998-ban Liszabonban, 2000-ben Hannoverben, 2002-ben Hollandiában és a 2003-as rostocki kertészeti kiállításon is. Érdekesség, hogy 1996-ban felmerült egy budapesti expó lehetősége is, azonban ez utóbbit végül pénzhiány miatt lemondták.
Kiemelendő a 2008-as zaragozai expó, melynek témájául az édesvizeket választották. „Magyarország bemutatóját ismét az esztergomi Duna Múzeum szervezte, a Szalkai Tímea és Huber Péter tervei szerint berendezett, a vízgazdálkodásnak és a fürdőkultúrának szentelt, hangulatkeltő fény- és színhatásokkal élő (típus)pavilonban nem először és nem is utoljára fontos szerepet kapott a Hévízi-tó, ismételten egy reneszánsz vízemelőkerék rekonstrukciója, és sok látogatót késztetett megállásra a Tisza virágzásáról forgatott pompás filmrészlet.” – olvasható Lővei Pál Magyarország Világkiállítási Pavilonjai című tanulmányában.
A szerző kiemeli a 2010. évi sanghaji expót és a 2015-ös Milánóit is. Sanghajban központi témaként a városok problémáit választották. Magyarország ehhez egy Budapestet népszerűsítő filmmel kapcsolódott. Ezen a kiállításon került bemutatásra a magyar gömböc is.
A 2015-ös milánói expó fókuszába az építészetet helyezték. Hazánk ekkor jelent meg a sámándobot formázó pavilonnal.
A legutóbbi, 2021-ben megrendezett dubaji világkiállításon a magyar pavilon tematikája a víz, a magyar vízkincs és fürdőkultúra köré épült. A Világgazdaság beszámolója alapján a magyar tárlat nagy sikert aratott, így „a Világkiállítások Nemzetközi Szövetsége, amely minden világkiállításon díjazza a legjobb pavilonokat, a 192 országot felvonultató Expo 2020 Dubai pavilonjai közül a legjobban bemutatott tematika kategóriában a Magyar Pavilonnak ítélte az ezüstérmet…”
Így jutottunk el napjainkig, amikor is a 2025-ös oszakai világkiállításon ismét megjelenik Magyarország, az Export.hu pedig önálló rovatban rendszeresen, részletes beszámolóval jelentkezik majd már az előkészületi fázisban is, különösen a magyar pavilont illetően.
