Törökország és Görögország a „pozitív menetrend” névre keresztelt kezdeményezés elindításával 10 milliárd dolláros (az MNB 2025. március 27-i 371,8-es amerikai dollár/forint árfolyamán számítva 3710,8 milliárd forint) kereskedelmi célt tűzött ki maga elé, amely keretein belül növekedés lesz várható az egészségügy, a környezetvédelem, a kultúra, a művészetek, a turizmus, a gazdaság és a kereskedelem területén is – számolt be az anews.com.tr oldala.
A kezdeményezés előzménye, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök 2023 végén Athénba látogatott a két ország közötti külkereskedelmi volumen növelését célzó 5. török-görög magas szintű együttműködési találkozóra, amely 2016 óta az első ilyen jellegű megbeszélés volt a két ország között.
2024-ben Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök látogatott el Törökországba annak érdekében, hogy feltérképezze az együttműködési lehetőségeket. A magas szintű kölcsönös látogatások összhangban állnak a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok fellendítésére irányuló „pozitív menetrend” kezdeményezéssel.
2025 áprilisában Mitsotakis várhatóan újfent Törökországba látogat majd, amely kiváló alkalmat biztosítana egy magas szintű együttműködési találkozóra.
Törökország Görögországba irányuló exportja a 2020-as 1,8 milliárd dollárról (653,4 milliárd forintról) 2021-re 3,1 milliárd dollárra (1125,3 milliárd forintra), majd 2022-re 3,3 milliárd dollárra (1197,9 milliárd forintra) emelkedett az Anadolu (török állami hírügynökség) által összeállított adatok szerint.
Eközben a Görögországba irányuló török export 2023-ban megközelítette a 4,2 milliárd dollárt (1524,6 milliárd forintot), 2024-ben pedig átlépte a 4,8 milliárd dollárt (1742,4 milliárd forintot).
A Törökországba irányuló görög export 2020 és 2024 között, habár ingadozott, tavaly 1,4 milliárd dollárral (508,2 milliárd forinttal) zárta az évet.
A világjárvány hatása a nemzetközi kereskedelem mellett a Törökország és Görögország közötti kereskedelemben is megmutatkozott, mivel a két ország külkereskedelmi forgalma 2020-ban 3,1 milliárd dollárt (1125,3 milliárd forintot) tett ki, míg 2024-ben 6,2 milliárd dollárra (2250,6 milliárd forintra) emelkedett, ezzel közelebb kerülve a 10 milliárd dolláros célhoz.
Törökország tavaly 3,5 milliárd dolláros (1270,5 milliárd forintos) kereskedelmi többletet ért el Görögországgal szemben, a két ország közti kereskedelem terén.