A Samsung Electronics bejelentése alapján a vállalat egy 22,8 billió dél-koreai von (kb. 16,5 milliárd dollár) értékű szerződést kötött a Teslával, amely 2033-ig lesz érvényben. A megállapodás értelmében a globális viszonylatban is meghatározó technológiai hatalom mesterségesintelligencia-alapú chipeket fog készíteni az elektromosautó-gyártó számára Texasban. A Tesla autóiba kerülő új chip, az úgynevezett AI6, a vállalat következő generációs járműtechnológiájának alapját képezi majd, de a jelenlegi AI4 chipet is a Samsung gyártja – derül ki a Bloomberg közleményéből.
A Samsung texasi bővítése az Egyesült Államok egy 2022-ben hozott törvénye által biztosított támogatással valósul meg, amelynek célja az amerikai félvezetőipar újjáépítése. A törvény 39 milliárd dollárnyi állami támogatást és további adókedvezményeket kínál az iparág szereplőinek.
A Teslával való üzlet megkötése fontos áttörést jelenthet a dél-koreai cégóriás számára, hiszen a félvezetőgyártási üzletága igencsak stagnált az elmúlt időszakban. Bár a vállalat saját memóriachipeket is gyárt, és más cégek számára is készít termékeket, gyártókapacitását a megrendelések alacsony mennyisége miatt nem tudta teljesen kihasználni. Ugyan a szerződés önmagában nem fogja maradéktalanul kiaknázni a bérgyártási kapacitást, hosszú távon fontos szerepet játszhat a technológiai fejlesztések és innovációk előmozdításában.
A 16,5 milliárd dollár értékű megállapodás évente akár 10 százalékkal is növelheti a Samsung bérgyártási tevékenységéből származó bevételeit. Emellett alapot teremthet új üzleti lehetőségek kiaknázására olyan vállalatokkal, amelyek nem rendelkeznek saját chipgyártási kapacitással.
A hír hatására 2025. július 28-án a Samsung részvényeinek árfolyama több mint 3 százalékkal emelkedett a szöuli tőzsdén, ami a dél-koreai börzén az utóbbi hetek legnagyobb napi árfolyamnyereségének számít.