Egy erős fél évet követően tovább javultak a harmadik negyedévben a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai. Bár a vizsgált időszakban a búza-, a kukorica- és a napraforgó-termékpálya helyzetértékelése stagnált vagy romlott, a többi alágazattal kapcsolatban optimista a jövőkép – tudjuk meg a Makronóm Intézet összesítéséből.
Az MBH AgrárTrend Indexe rámutat, hogy pár év alatt igencsak megváltoztak az erőviszonyok: míg korábban – a jelenleg nehezebb körülmények között lévő – növénytermesztők voltak optimistábbak, most az állattartók és -tenyésztők értékelték kedvezőbben helyzetüket – olvasható a Makronóm Intézet összefoglalójában.
Az MBH AgrárTrend Index egy agrár-élelmiszeripari bizalmi mutató, amelynek értéke 2023 harmadik negyedévében 31,6 pontra erősödött a 48 pontos skálán.
Szakemberek szerint 2024 átmeneti év lesz az agráriumban. Egy év nem elég a kilábalásra abból a helyzetből, amelyben most van az európai és a magyar gazdaság, beleértve az agráriumot is. Hogy javulni tudjon az agrárium helyzete, alkalmazkodnia kell az ágazatnak: fenntartható gazdálkodásra, hatékony termelési módszerekre, jobb minőségre, a hozzáadott érték növelésére van szükség.
Az idén a hazai vetésszerkezetben a kukorica lehet az egyetlen jól jövedelmező kultúra – mutat rá a cikk. Bár a tavalyi szárazság nyomán az idén sokkal kisebb területen vetették, és emiatt az össztermés a történelmi átlagtól jóval elmaradó 5,6 millió tonnára zsugorodott, a termésátlag hektáronként 8 tonna felett alakult, amely legutóbb 2019–2020-ban volt ilyen magas.
Trendforduló jöhet az állattartásban és -tenyésztésben is: az elmúlt években nehéz helyzetben kellett hatékonyan működniük az állattartóknak és -tenyésztőknek, de a legtöbbjüknek ez sikerült is.
Éppen hogy, de nyereségesek a kertészeti ágazatok is. Nem minden alágazatban, de jellemzően sikerült áremelést kiharcolniuk a zöldség-gyümölcs termesztőknek. Bár a termelési költségek valamennyit nőttek, de nem jelentős mértékben, a kereslet továbbra is stabil.
Amely a szőlő-bor termékpályát illeti, a helyzetértékelés pozitív, dacára annak, hogy tovább emelkednek a költségek. A lédigszegmensben jók az exportpiaci kilátások. A palackozott borok esetében a 2024-2025-ös évben várnak fellendülést, a reálkeresetek várható helyreállásakor. A várakozások szerint ekkor az éttermi fogyasztás és a turizmus is erősödni fog. Mindezek mellett a borászatok nagy része árat emelt a partnereinél, és ez, valamint a reprezentációs adó alóli mentességről szóló rendelet is hozzájárulhat ahhoz, hogy kedvező legyen az év vége a pincészetek számára.