Az elmúlt évek eseményei rámutattak, hogy a reziliencia fejlesztés elsődleges szempont kell, hogy legyen egy vállalat működése során. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vállalati rezilienciáról szóló kiadvánnyal segíti azokat a cégtulajdonosokat és vállalatvezetőket, akik szeretnék javítani vállalkozásuk tűrőképességét és válságállóságát.
Reziliencia. Talán soha nem volt olyan fontos erről beszélnünk, mint most. Az elmúlt években nemzetközi gazdasági krízisek sora tette próbára az államok, a társadalom és végül, de nem utolsósorban a vállalatok ellenálló képességét.
Bár elvont fogalomnak tűnhet, valójában nagyon is megfogható, tudatosan fejleszthető képesség. A reziliencia nem pusztán versenyképességi kérdés, de alapjaiban határozza meg, hogy képes-e hosszútávon fennmaradni az adott vállalkozás.
Egy rezisztens, azaz ellenálló cég egy gazdasági krízis során nem csak kevésbé sérül, de a teljesítményében esetlegesen bekövetkező visszaesésből is rövidebb idő alatt épül fel, mint egy olyan vállalat, amely nem fordított kellő figyelmet a reziliencia fejlesztésre.
Válságok és krízisek pedig mindenképpen lesznek a jövőben is, a világgazdaság ciklikus természetéből adódóan. Épp ezért, a vállalkozói szektor minden szereplőjének mérettől függetlenül törekednie érdemes az ellenálló képességének a javítására.
Ha önt vállalkozóként, vagy vállalatvezetőként érdekli, melyek a reziliencia fejlesztés legfőbb lépései, hogyan járul hozzá a munkavállalók jólléte (well-being) az ellenálló képességhez és miként válhat valaki reziliens vezetővé, akkor hasznos információkra talál a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és az Enterprise Europe Network Hungary gondozásában megjelent Export Kisokos Sorozat ’’Vállalati Reziliencia’’ című kiadványában.