A várakozásokat meghaladta, de az azt megelőző évhez képest gyengébb teljesítményt nyújtott a szingapúri gazdaság tavaly. 2023-ban éves összevetésben 1,2 százalékkal nőtt az ország gazdasága, meghaladva az 1 százalékos hivatalos előrejelzést.
Szingapúr kiemelkedő negyedéves növekedéssel zárta a 2023-as évet. A tavaly negyedik negyedévében elért 2,8 százalékos növekedés a harmadik negyedévben mért 1 százalékos bővüléshez képest meredek emelkedést jelentett, és az elemzők várakozásait is meghaladta – írja a CNBC.
Ami az év egészére vonatkozó statisztikákat illeti, 2023-ban éves összevetésben 1,2 százalékkal nőtt az ország gazdasága, meghaladva az “1 százalék körüli” hivatalos előrejelzést, de elmaradt a 2022-ben elért 3,6 százalékos növekedéstől.
2024-re 1 és 3 százalék közötti gazdasági növekedést prognosztizálnak a félvezetők és más exporttermékek iránti kereslet élénkülésére vonatkozó várakozások mellett.
Lee Hsien Loong szingapúri miniszterelnök újévi köszöntőjében ugyanakkor figyelmeztetett a következő évek kihívásokkal teli környezetére, hangsúlyozva a geopolitikai bizonytalanságok és az éghajlatváltozás kockázatait.
*****
Szingapúr a digitálisan legversenyképesebbek között – a World Competitiveness Centre által összeállított lista a digitálisan legversenyképesebb országokat rangsorolta, Szingapúr pedig bejutott az élmezőnybe. Írásunkat a témában IDE kattinva érheti el.