Fontos logisztikai beruházást adtak át Kisvárdán. Az új raktáregységek napi 200 kamion átrakodását teszik lehetővé és számos új munkahelyet teremtenek a térségben. A fejlesztés növeli Magyarország szerepét a kelet-nyugati tranzitforgalom lebonyolításában és támogatja a keletről érkező gabonatermékek eljutását az afrikai és közel-keleti piacokra – olvasható az MTI közleményében.
Forrás: MTI
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a Transit-Speed Kft. csarnokavatásán elmondta, hogy a teljesen családi tulajdonban lévő szállítmányozási cég két új raktáregységet épített 3,8 milliárd forint értékben, amelyhez az állam 1,4 milliárd forint támogatást nyújtott.
Beszédében rámutatott, hogy a fejlesztés nyomán létrejön húsz új munkahely és napi 200 kamionnyi áru átrakodására nyílik lehetőség az Ukrajnából érkező széles vasúti nyomtávról.
„Ezen átrakodó kapacitás jelentős megnövelése erősíti Magyarország szerepét a kelet-nyugati tranzitforgalom szervezésében” – mondta.
„Egyúttal pedig megteremti a lehetőséget, hogy Magyarország még nagyobb hozzájárulással segítse az amúgy is nehéz helyzetben lévő afrikai és közel-keleti országokat annak érdekében, hogy ott élelmezési válság ne jöjjön létre, hogy aztán onnan újabb migrációs hullámok ne induljanak ki” – tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy bár hazánk keleti fele elsőként találkozik a háború drámai hatásaival, így oroszlánrészt vállalt a humanitárius helyzet kezelésében és a menekültek ellátásában, a régió mégis kiválóan teljesített, óriási szerepet játszott a gazdasági növekedés fenntartásában.
Kiemelte: az ukrajnai konfliktus egyik közvetlen következménye a szállítási útvonalak megváltozása, és így megnőtt a kiszámítható tranzit jelentősége is, különösen a gabona és más mezőgazdasági termékek terén, azok kivitele ugyanis életbevágó az afrikai és közel-keleti országok ellátásának szempontjából.
„Ezért is döntöttünk úgy, hogy Magyarország a lehető legjobban kiveszi a részét abból, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő országokban ne jöjjön létre kezelhetetlen élelmiszerellátási válság” – közölte.
Így jött létre az a helyzet, hogy Ukrajna nyugati határán itt, Magyarországon jöttek létre a legnagyobb vasúti átrakodó kapacitások, annak ellenére, hogy a többiekhez képest rövid határunk van Ukrajnával – húzta alá.
„Ezzel nagy segítséget tudunk nyújtani abban, hogy az ukrán gabona és más mezőgazdasági termények tranzitja az európai kikötők felé meg tudjon valósulni” – szögezte le.
A miniszter emlékeztetett, hogy az elmúlt három évben korábban példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság. És – mint mondta – a háború árát egész Európa fizeti, minél közelebb fekszik egy ország a konfliktushoz, annál inkább.
„Magyarország és a magyar emberek eddig is rendkívül súlyos árat fizettek (…) De természetesen ezen nehéz körülmények közepette sem szabad szem elől tévesztenünk azt a nagyon fontos célkitűzésünket, hogy a magyar gazdaságot mindenáron tartsuk növekedési pályán” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy ez eddig sikerült is, a nehézségek ellenére tavaly a gazdaság rekordokat döntött, beruházási, foglalkoztatási és exportcsúcs is született.
„Ilyenkor jön a kérdés, hogy mi a recept? Mert az látszik, hogy a recept bevált. Ez úgy szól, hogy a gazdaság növekedési pályán tartásához beruházások kellenek. Mert a beruházásokból lesz munkahely, a munkahelyen lesz munka, és a munkából lesz egyrészt megélhetés, másrészt gazdasági teljesítmény” – hangsúlyozta.