Ahogyan az a Világgazdaság írásában is olvasható, a 77 Elektronika Kft. a közelmúltban indította el 4 milliárd forintos, teljes egészében saját forrásból finanszírozott beruházását, amelynek keretében egy helyre költözteti Budapesten működő teljes gyártókapacitását, és ezzel párhuzamosan jelentős technológiai fejlesztéseket hajt végre.
A cég 35 éve gyárt, fejleszt és forgalmaz orvostechnikai eszközöket, és modern, digitális megoldásaival világszínvonalú termékeket kínál a cukorbetegség kezelésének támogatására, amelyeket a világ közel száz országába exportál. Legutóbb 2017-ben valósított meg hasonló volumenű projektet, amikor egy önálló Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központot hozott létre. Az akkor átadott létesítményt többek között 3D-s tervezőszoftverekkel, korszerű elektronikai műszerparkkal, valamint a miniatűr alkatrészek tervezéséhez szükséges mikroszkópokkal szerelték fel.
A most induló beruházás új korszakot nyit a cég életében.
„A Dcont vércukormérő termékcsaládunk volt a világon az első, amely laboratóriumi pontosságú vércukormérést tett lehetővé az otthoni önellenőrzés során. Most azon dolgozunk, hogy ezt is túlszárnyaljuk és 7,5-8 százalékra javítsuk a mérési pontosságot. Emellett stratégiai fókuszban van az UriSed vizeletüledék-vizsgáló rendszer új méréstechnológiákkal való kiegészítése, valamint egy gyors, innovatív diagnosztikai teszt kifejlesztése is” – jelentette ki Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezető-tulajdonosa.
Az új létesítményben a vállalat teljes budapesti gyártótevékenysége egy helyen összpontosul, beleértve a legújabb, kisebb kapacitású, automatizált vizeletvizsgáló berendezés gyártását is.
A fejlesztés nem csupán a belső folyamatok hatékonyságát növeli, hanem a cég külső megítélését is erősíti, hiszen a megújult, korszerű környezet vonzó üzenetet közvetít a partnerek és exportpiacok felé. Emellett már rövid távon is jelentős bővítési lehetőséget teremt a gyártási kapacitásban.