Rishi Sunak, az Egyesült Királyság miniszterelnöke úgy véli, hogy 2024 „a gazdaság fellendülésének” éve lesz. Bizakodásra ad okot, hogy közel két és fél évi mélypontra lassult az éves brit infláció üteme márciusban.
Az elmúlt évek sokkhatásai után úgy tűnik, talpra állhat a brit gazdaság. Idén januárban még 4 százalékos, de februárban már alacsonyabb, 3,4 százalékos éves inflációt mértek Nagy-Britanniában, amelyben közrejátszott, hogy többek között az élelmiszerek áremelkedése is lassult. Mindezek ellenére például a lakásárak és az üzemanyagárak továbbra is emelkedtek – írja a BBC.
A háztartások továbbra is érzik az emelkedő árak és a magasabb hitelköltségek terhét, különösen a jelzáloghitelek esetében, mivel a Bank of England kamatemeléssel próbálta lassítani a gyors áremelkedést. Az infláció továbbra is magasabb, mint a jegybank 2 százalékos célkitűzése.
A cikk megszületésekor (2024. április 25.) a brit jegybanki alapkamat 5,25 százalékon állt, utóbbi rendkívül magasnak számít a szigetországban. A legnagyobb EU-n kívüli európai gazdaság központi bankja 2021-ben egy historikus mélységi kamatrekordról, 0,1 százalékról kezdte el fokozatosan emelni az irányadó kamat szintjét, mígnem 2023 augusztusában elérte a jelenlegi 5,25 százalékos szintet. Azóta hónapról hónapra felmerül a kamatvágás lehetősége, a Bank of England monetáris tanácsa azonban egyelőre kitartott a jelenlegi kamatszint megtartása mellett. Mindemellett a korábbi években amúgy sem túl acélosan teljesítő brit gazdaságot egyre inkább megviseli a helyi viszonylatban magasnak számító kamatszint és az ennek következtében a hitelpiacon kialakult kamatkörnyezet. A kamatvágásnak a fokozatosan mérséklődő infláció ágyazhat meg, amely azonban egyelőre 1,4 százalékpontra van a jegybanki célkitűzéstől. Legközelebb 2024. május 9-én hoz kamatdöntést a brit központi bank monetáris tanácsa, ám továbbra is kérdéses, hogy elindulhatnak-e a kamatcsökkentés útján. Ezt a folyamatot ráadásul az sem segíti, hogy a nyugati gazdaságok két legnagyobb központi bankja, az EKB és a FED egyelőre szintén nem lépték meg a kamatcsökkentést.
Bár Rishi Sunak a közelmúltban egy interjú során elismerte, hogy az emberek még mindig nehéz helyzetben vannak, de összességében úgy látja, hogy fellendülés várható.
„A vállalkozások és az emberek látják, hogy a dolgok elkezdtek jóra fordulni”
– nyilatkozta a BBC-nek.