A nemzetközi kereskedelemről szóló, közelmúltban közzétett Eurobarométer felmérés szerint tíz európaiból több mint hat úgy véli, hogy részesül a nemzetközi kereskedelem előnyeiből – ez javulást jelent a legutóbbi, 2019-es felméréshez képest.
Az Eurobarométer friss felméréséből többek között az is kiderül, hogy az európaiak értékelik a nemzetközi kereskedelem előnyeit, főként a rendelkezésükre álló szélesebb választékot és a megfizethetőbb termékeket. Ezenkívül jelentős érdeklődést mutatnak a kereskedelempolitika szélesebb körű társadalmi előnyökre való felhasználása iránt is.
Az uniós polgárok 82 százaléka úgy véli, hogy az egyenlő versenyfeltételek fenntartásához nemzetközi kereskedelmi szabályokra van szükségünk. Az EU kereskedelempolitikája iránti bizalom szintén jelentős növekedést mutat: ez arra utalhat, hogy a megkérdezettek bíznak abban, hogy az EU képes felelősségteljesen eligazodni az egyre inkább összetett globális kereskedelmi környezetben.
Azzal kapcsolatban, hogy az EU-nak a kereskedelempolitikájában milyen további célkitűzést kellene követnie a harmadik országokkal folytatott uniós kereskedelem előmozdítása mellett, a válaszadók a fogyasztók egészségét és biztonságát emelték ki: a polgárok elvárják, hogy az uniós kereskedelempolitika védje az egészséget (35 százalék), a nemzetbiztonságot (27 százalék) és az érzékeny technológiákat (18 százalék).
A felmérés eredményei arra utalnak, hogy az uniós polgárok tudatában vannak a kereskedelem szélesebb körű gazdasági biztonság megvalósításában betöltött kiemelt szerepével.
Ez az Eurobarométer felmérés a harmadik ilyen típusú közvélemény-kutatás a kereskedelemről, az előző kettő 2019-ben és 2010-ben készült. A mostani felmérés 2024. január 12. és február 4. között zajlott.