Egy győri, vadhúsfeldolgozással foglalkozó egyéni vállalkozásból nőtte ki magát a Matusz-Vad Zrt., amely mára meghatározó szereplővé vált a hazai gasztro nagykereskedelemben. Az 1994-ben alakult vállalat profiljából a gyártás és feldolgozás mostanra teljesen kiszorult, a helyét pedig a prémium élelmiszerek forgalmazása vette át. Bár a cég elsődleges ügyfeleinek a különböző vendéglátóegységek tekinthetőek, nemrég a lakosság számára is lehetővé tették a vásárlást.
A Matusz-Vad az évek alatt mind struktúrájában, mind pedig méretében valódi nagyvállalattá alakult, de továbbra is magyar családi kézben maradt. A dolgozói létszám mára meghaladja a 260 főt. Összesen 3 raktár- illetve hűtőházat üzemeltetnek, együttesen több mint 10 ezer négyzetméter területen, ahol folyamatosan közel 2 milliárd forint értékű árukészletet tárolnak. A cég kínálatában található különböző árucikkek száma mára átlépte az 1300-at és az egyszerű tésztaféléktől az argentin T-Bone steak-ig szinte minden megtalálható náluk, amire egy vendéglátóhelynek szüksége lehet. Ennek fényében nem meglepő, hogy a partnereik száma a 10 ezret közelíti. A vállalat forgalma pedig az idén várhatóan meg fogja haladni a 25,3 milliárd forintot.
Idáig azonban küzdelmes út vezetett. Matusz Balázs, a cég alapítója és elnök-vezérigazgatója így emlékszik vissza a kezdeti időszakra:
,,Harminc évvel ezelőtt kölcsönből indítottam el első éttermemet a Pierot-t Győrben. A kezdeti sikerek után hamar szembesülnöm kellett azzal, hogy egy étterem forgalmát és bevételeit korlátozza a mérete és az elhelyezkedése, tehát bármennyire is ügyes az ember, a lehetőségek behatároltak.”
Végül ebből a felismerésből kiindulva alapította meg Matusz Balázs a már említett vadhúsfeldolgozót. Az új vállalkozás innentől viharos ütemben fejlődött, az utóbbi időben pedig már a környező országokban is terjeszkedésbe kezdett. A cég bővítéséhez folyamatosan keresték az új lehetőségeket, így került a világjárvány után kapcsolatba a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség által kiírt Nemzeti Exportvédelmi Program pályázatával.
,,Egy barátomtól értesültem erről a nagyszerű lehetőségről és egy kicsit félve, de megpályáztuk a támogatást, amit aztán különösebb nehézségek nélkül el is nyertünk. A pályázatot látva nem volt kérdés, ez pont a mi törekvéseinket volt hivatott támogatni. Az egész ügymenet nagyon gördülékenyen ment, csupa pozitív tapasztalatot szereztünk.”
– fogalmazott a cégvezető.
A projekt keretében megvalósítottak egy többnyelvű web áruházat, ahol a partnerek önkiszolgáló módon tudják leadni a rendeléseket, ezáltal kisebb terhelést jelent a non-stop rendelésfelvétel fenntartására. A fejlesztés része a webes üzletkötői és telesales rendszer bevezetése, amellyel az alkalmazottak munkája sokkal hatékonyabbá tehető, illetve a mérés, teljesítmény értékelés is gyorsabban megtörténhet, továbbá a vevőket is célzottabban, rövidebb idő alatt elérhetik.
,,A projektünk főként a hatékonyságnövelésről szólt és az értékesítési innovációnkat emelte rendszer szintre. Egyre népszerűbbek az elektronikus rendelési felületek, ahol széleskörű és korrekt információt kaphatnak a partnerek viszonylag nagy időhatékonysággal. Az új ügyfeleink már kifejezetten csak ezeket a platformokat használják és a régi vevőink is egyre szélesebb körben térnek át az online felületeinkre. Így elmondható, hogy nagy jelentőséggel bírt a projekt az életünkben.”
– ismertette a fejlesztések kapcsán szerzett tapasztalatokat Matusz Balázs.
A vállalat alapítója a jövőbeni terveikkel kapcsolatban is megosztott néhány részletet.
Mint mondta, hamarosan egy nagyobb projekt keretében szeretnének egy nemzetközi együttműködést kialakítani, melynek részletei egyelőre üzleti titokként kezelendőek.
,,Annyit elárulhatok, hogy minimum 5 országot fog érinteni.”
– zárta gondolatait a cégvezető.