A csokoládégyártók arra figyelmeztetnek, hogy a kakaó árának emelkedése csökkentheti a gyártók bevételeit, és az áremelkedést a fogyasztók is megérezhetik.
Soha nem látott magasságba emelkedett a kakaó ára, amelynek hátterében az áll, hogy a nyugat-afrikai kakaó ültetvényeket száraz időjárás sújtja. A kakaó ára február elején 19,23%-kal nőtt és tonnánkénti ára elérte az 5909 dollárt (5489,6 euró) – számolt be az euronews.com.
Az áremelkedés kiváltó oka a nyugat-afrikai térségben jellemző Harmattan-szél vártnál erősebb hatása az olyan főbb kakaótermelő országokban, mint például az Elefántcsontpart és Ghána. A kakaó ára ezáltal mintegy 40%-kal lett drágább az év elejéhez képest.
Az amerikai csokoládé nagyhatalom, a Hershey’s szerint a kakaó árának emelkedése nagymértékben ronthatja az idei nyereséget az édességipar számára.
„A jelenlegi nehéz helyzet miatt egyelőre nem tudunk a jövőbeli árképzésről nyilatkozni, viszont minden követ megmozgatunk, hogy vállalatunk sikeresen tudjon működni a továbbiakban is.”
– mondta el Michele Buck, a Hershey’s vezérigazgatója a BBC-nek.
Ahogy egy korábbi cikkünkben is említettük, az El Niño időjárási jelenség miatt a kakaótermesztő régiókban melegebb, kevésbé nedves éghajlat alakult ki – ez a becslések szerint 2024 első feléig tarthat. Az El Niño déli oszcilláció (ENSO) egy természetes éghajlati jelenség, amely akkor következik be, amikor a Csendes-óceán keleti trópusi részén a tenger felszíni hőmérséklete minimum 0,5 fokkal az átlag fölé emelkedik.
Bár a Harmattan-szelek szezonálisak és előre várhatóak, a világot jelenleg sújtó El Niño-helyzet még inkább felerősíti a szeleket, és ez okozza a kiesést.
A kakaó különösen sérülékeny növény, mivel rendkívül érzékeny az időjárás-változásra, különösen a melegebb idő érkezésére. A melegebb és szárazabb időjárás betegségeket alakíthat ki a termésen, ronthatja annak minőségét és hosszú távon hatással lehet a termőföld kvalitására is.
Tavaly októbertől februárig az elefántcsontparti kakaó szállítmányok az előző évhez képest mintegy 39%-kal, azaz 1,04 millió tonnával csökkentek. Hasonlóképpen, Ghána kakaó szállítmányai 2023 szeptembere és 2024 januárja között mintegy 35%-kal, 341 000 tonnára csökkentek.
Az éghajlatváltozás miatt a szélsőséges időjárási jelenségek előfordulásának aránya a következő években tovább emelkedhet. A szélsőséges időjárás eltérő csapadékmennyiségeket, egyes területeken melegebb, máshol hidegebb időjárást eredményezhet, ezen változások nyomon követése kiemelten fontos az agrárium számára. Az utóbbi időben a cukor ára is jelentősen megemelkedett: a legnagyobb cukortermelőként számontartott Indiában gyenge terméshozam volt tapasztalható a hosszan tartó és szélsőségesen száraz időjárás miatt.
Mindezekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a fogyasztók hamarosan magasabb árakkal szembesülhetnek az édes finomságokért.